Az Úr akarata szerint imádkozni
Ecoma Emanuel december 19, 2024
Az Úr akarata szerint imádkozniNigériából származó vendégünk beavat a sokak számára titokzatosnak tűnő nyelveken szólás rejtelmeibe, megosztja csodálatos gyógyulásának történetét, valamint azt is, hogy hogyan került Magyarországra, és milyennek lát bennünket, magyarokat. Karácsony közeledtével egy szívhez szóló karácsonyi áldással is megajándékozza a hallgatókat interjúalanyunk.
A mai epizódban Ecoma Emmanuel közgazdász, angol tanár, tréner és coach imaszolgálatáról, boldog családi életéről, magyar feleségéről és három közös gyerekükről is szót ejtünk. Emmanuel rövid tanításnak is beillő bölcs gondolatait hallhatjátok a valódi megbocsátásról, ami éles ellentétben áll azzal a fajta megbocsátással, ami csupán látszat, mivel nem szívből történik.
Hangolódj!Miért költözik egy nigériai fiatalember Magyarországra? Mi Emmánuel boldog házasságának és családi életének titka? Mit is jelent valójában a nyelveken szólás, mi különbözteti meg egy átlagos imától?
”Olyan derékfájásom volt, hogy nem tudtam megmozdulni. A feleségemmel közösen imádkoztunk, nem történt változás. Majd egyedül maradtam otthon, és kiáltottam az Úrhoz, majd egy félóra múlva egy érintést éreztem és megváltozott a légkör, a fájdalom eltűnt.”
„Azt hittem hogy megbocsátottam, de a Szent Szellem azt mondta, hogy nem…. Akarnod kell megbocsátani, és tudnod kell, hogy ez saját magad és nem a másik ember miatt fontos. Az igazi megbocsátás mindig szívbéli és az Úr parancsa a saját érdekünkben…. Amikor ténylegesen, szívből megbocsátottam, azt éreztem, hogy elhagy engem valami.”
„Szeretem a gulyáslevest, és már magyarnak érzem magam. 2014-ben megkaptam a magyar állampolgárságot.”
Az imáink olyan alkalmak, ahol ott van a Szent Szellem, Akit mindenki szeretne hallani. Én ezt igyekszem átadni az embereknek.”
“A nyelveken szólás mennyei nyelv… tulajdonképpen azt jelenti, hogy az Úr akarata szerint imádkoznunk.”
„Magyarországon sok ember számára a Karácsony a vásárlásról, a télapóról stb. szól, Jézus Krisztus, a Megváltó születésnapja helyett.”
„Nigériában nekünk sokkal inkább Jézus Krisztus van a fókuszban Karácsonykor.”