Current track

Title

Artist

Background

Győzelem mindenek felett Istennel

Dudás Adrienn október 10, 2024

 

Mára már ismertté vált énekes és dalszerző vendégünk Ózdról származik, eredeti végzettsége szerint cukrász. Egy magasságokkal és mélységekkel tarkított életutat ismerhettek meg az interjúból: 2020-ban rákkal diagnosztizálják, de ő nem roppan össze, hanem hittel, humorral és őszinteséggel küzd a gyilkos kór ellen. Mindehhez az Istentől kapott kijelentésből nyer erőt.

Új podcastunk mai epizódjában Dudás Adrienn vendége Nagy Edit (művésznevén Editka), aki énekével és dalaival évek óta Isten dicsőíti. Sokan hallhattátok őt a Dal című műsorban, a Kajak Kenu VB-n, illetve saját dalát énekelve az Aréna színpadán is. Számos dicsőítő formáció tagja, jelenleg a PZM-ben (Pünkösdi Zenei Misszió) énekes vezető, az Azapeet vokalistája, továbbá a közelmúltban saját zenekart is alapított Second Chance néven. Az adásból megismerhetitek a dalszerzés izgalmas folyamatát éppúgy, mint azt, hogy mit is jelent a „szellemi anyukaság.”

Hangolódj!

Editkával Dudás Adrienn többek között arról beszélget, hogy:

  • Nagyon sok fiatal félig bent van az egyházban, félig kint.”
  • „Isten a feltétel nélküli szeretetet akarja használni a fiatalok felé.”
  • „Az egyik különbség a nem hívők és a keresztények között az, hogy a nehézségeinkben nekünk van egy Istenünk, akihez fordulhatunk.”
  • ”Isten megközelíthető és nagyon is valóságos.”
  • “A dalaimmal elsősorban a fiatalokat szeretném megszólítani, olyan témákban mint az önértékelés, identitás, céltévesztés.”
  • ”Isten megértette velem, hogy az én feladatom egyszerű dalszövegek írása, mert vannak olyan emberek, akik azt értik meg könnyebben.”
  • „Csak az a dalszerzés működik, amit Isten inspirál.”
  • „Isten odavezetett Ferenc Péter Peet-hez, aki többek között az Azapeet zenei formációt vezeti. Peet már akkor hitt a tehetségemben, amikor én még kételkedtem benne.”
  • „Mennyire más az, amikor Isten jön és megold egy problémát, szemben a mi emberi erőlködésünkkel.”
  • ” Próféciát kaptam arról, hogy „szellemi anyuka” leszek.”
  • “A legjobb dolog, amikor egy fiatalt segíthetek és látom a fejlődését, azt hogy honnan hová jutott. Ez még a zenei szolgálatnál is mélyebb, és ezt semmiért nem cserélném el.”
  • Editka Istenből merített ereje a keresztény közösségeket is képes volt, képes ma is felrázni: A 30-ik Zsoltáron keresztül (12-ik és 13-ik vers: Te pedig gyászomat örömre fordítottad, leoldoztad gyászruhámat, és örömbe öltöztettél. Ezért szüntelen zeng neked a szívem, örökké magasztallak, Uram, Istenem!) Isten megüzente nekem, hogy túl fogom élni. “Az emberekben már ott volt a gyász, ezzel közelítettek felém. Mondtam nekik, hogy ne gyászoljatok, mert én élek, és élni fogok. Én hiszek az Élet Istenében. Ő dönti el, hogy meddig élek!… A kemoterápia alatt is hozzám jöttek a kórteremben a hölgyek, mert viccelődtem, a szünetekben a nővérek is az én társaságomat keresték. Erre csak Isten képes.”
  • ”Soha nem mondtam magamra, hogy rákos vagyok. Nem fogadtam el. Rosszindulatú daganattal kezeltek…. a keresztény barátaim tőlem vették át a győztes mentalitást”
  • No, és “Mi volt az első kérdésed Istenhez amikor rákkal diagnosztizáltak? Hogyan váltál szellemi anyukává? Mennyire lepődsz meg akkor, amikor számodra ismeretlen emberektől érkezik pénz a bankszámládra, miután megtudták hogy beteg vagy és nem tudsz dolgozni? Hogyan vidítottad fel a szomorú látogatóidat a színes, vicces parókáiddal?
  • Ilyen és ehhez hasonló izgalmas kérdésekre kaphattok választ, ne hagyjátok ki ezt a beszélgetést sem!