Hallani Isten hangját és beleállni a küldetésbe
Szilvásy László február 27, 2025
Mai interjúalanyunk a River Rádió alapítója, akinek csodákkal tarkított, sokoldalú és győztes életútját ismerhetitek meg az adásból. Beszélgetünk a mennyei beavatkozásnak köszönhető gyógyulásáról, bepillantást nyerhettek többek között a vállalkozói lét rejtelmeibe csakúgy, mint Isten hangja meghallásának jellemzőibe, illetve rádiónk alapításának kulisszatitkaiba.
Az Istenkép podcast mai epizódjában Dudás Adri Szilvásy Lászlóval beszélget, aki amellett, hogy a River Rádió szellemi vezetője, vállalkozó, üzletember, exélsportoló, síoktató, hegyimentő, és mindenek előtt férj, édesapa és büszke nagypapa.
Hangolódj! “Amikor a feleségem bejött hozzám a kórházba és mondta, hogy lesz októberben egy keresztény utazás Izraelbe, ekkor én még lélegeztető gépen voltam, és teljesen bizonytalan volt, hogy egyáltalán életben maradok-e. Beszélni sem tudtam, csak jeleztem a szememmel, hogy jelentkezzen, hogy igen, el fogunk menni. Az akkor ott abszolút a hitnek a próbája volt, mert még azok is, akik felépülnek, azok sem mindig tudnak olyan állapotba kerülni, hogy egy ilyen utat meg tudjanak tenni.”
Hogyan lehet túlélni és teljesen felépülni egy életmentő szívműtét után, amit – a szakmai protokoll ellenére – tüdőgyulladásos állapotban hajtottak végre az orvosok? Mi a különbség Isten üzenete és hangjának meghallása között? Milyen kalandos körülmények között vásárolta meg és építette újra Laci a Gervay utcában lévő zuglói villát, ami otthont biztosít mind a River Rádiónak, mind a Manna FM-nek és induló keresztény közösségeknek? Hogyan lehet Isten hangját meghallani? Hogyan lehetséges az, hogy utólag óriási hálát érzel azért, hogy egy kidőlt fa lerombolta az éppen átépítés alatt álló villaépületed? Mit érezhetett Laci, amikor a frissen műtött szívével Izraelben járt és felgyalogolt egy magas hegyre? Azon túl, hogy túlélte…
Az interjúban megismerhettek egy keresztény embert, aki már gyerekkorától kezdve vezető, és jogosan büszke volt úgy a sportolói, mind a vállalkozói eredményeire. Ám egy ponton Isten a szívét meglágyította, és azóta pénzügyi és vállalkozói szaktudását, vezetői képességeit, anyagi javait Isten királyságának építésére fordítja.