Current track

Title

Artist

Background

A Jézus brand női szemmel

Győri Virág, Csatári Bíborka július 12, 2024

❗Az élménytársadalom egyik hozadéka a brand-kavalkád. Identitásvesztéshez vezet, ha nincs erős önismeretünk. A “krisztusi” identitás nem csak a mi kiváltságunk, Isten mindenkinek felkínálja az új élet, az új kezdet lehetőségét, Ő a nagy újrahasznosító.

Médiazaj helyett a Jézus brandről beszélgetett ezúttal Bali Mónika. Vendégei: Győri Virág, a Family magazin főszerkesztője, feleség, 3 gyermekes édesanya és Csatári Bíborka a Budai Református Gyülekezet egyik lelkésze, dicsőítő, egykori táncművész-jelölt, aki mozgásműhelyt vezet a gyülekezetében.

Hangolódj!

”Egy jó márkának legyen erős üzenete, ami visz előre, akár a komfortzónámból is kimozdít, új színeket ad az életemhez, szinteket is tudok lépni, ha ismerem, alkalmazom. Értékadó, egyedi és hiteles, fiatalos.”
A Jézus brand reménységet ad az örök élet távlatában. Istennel járva, Őt egyre jobban megismerve, észrevesszük az Általa kapott lehetőségek halmazát, és azt is megtanulhatjuk, mit, mire tudunk használni életünk egészen különböző területein.
A hit perspektíva is, ami annyira kitágítja az életünket, hogy elhisszük a(z emberileg) lehetetlent is.
Miért van szükség a gyülekezeti tanításokra, közösségekre? És miért rossz a híre napjainkban a “gyülibe-járásnak”? “Mintha ezek zárt közösségek lennének, amik nem kapcsolódnak a hétköznapokhoz, mintha egy szektához tartoznál, vagy kilőnéd magad a Marsra vasárnaponként.”
”Isten nem létezik, de ha baj van, Ő az első számú felelős.”
”Isten mindig az élet egészét használja, az összes történésével együtt.”
”Isten erőterében úgy állok meg hívő emberként, hogy van értelme annak is, ami rosszul sült el.” Róma 8:28.
Mit adhat Krisztus Teste, az Egyház a társadalomnak a XXI-ik században? A kérdés és a válasz is komplex – női megélések és megértések által elkezdték ezt a hölgyek kibontani, bibliai tükörből szemlélődve. Mindhárman vezetők, és megtiszteltetésnek élik meg, hogy a Teremtő Isten használni akarja őket megváltó és gyógyító munkájában. Életük gyümölcsöző, de nem tökéletes, épp úgy, mint azoké sem, akiken keresztül Isten a Bibliában bemutatkozik, leszámítva a bűntelen Fiút, az Úr Jézus Krisztust.