Current track

Title

Artist

Background

Kezdőrúgás után – Hogyan ne rúgjunk öngólt?

Süveges Imre január 20, 2025

Kezdőrúgás után – Hogyan ne rúgjunk öngólt?

Induljon Haggeus próféta szavait idézve ez a beszélgetés: “Gondoljátok meg jól útjaitokat, más fordításban: Irányítsátok szíveiteket a lépteitekre!” Haggeus 1:7.
A Küldöttek órája évindító adásában Bali Mónika ismét Süveges Imre apostoli szolgálót látta vendégül, az Omega Hálózat alapító-vezetőjét, az Omega Budapest Gyülekezet vezető lelkipásztorát.
Hangolódj!
A mai kínálat: Éves igei látás a 65-ik Zsoltár alapján || Új szolgálat – Üzen az Újszövetség Üzen az Újszövetség || Böjti időszakban kiemelt jelentőségű az Úrvacsora – adásban is élünk ezzel az Isten adta kapcsolódási lehetőséggel, közben Imre pásztor megáldja River Rádió és a Manna Fm hallgatóit is.
A korábbi évektől eltérően, amikor cselekvésre, közbenjárásra indította Isten népét az Úr, pl Lépj ki a megszokottból!, a 2025-ös igei útmutató arra utal, hogy miután áldozatot hoztunk, Isten megkoronázza a folyamat végét, bár az igeversben rejtett figyelmeztetést is olvasunk. “Megkoronázod az évet javaiddal, és NYOMAIDON bőség fakad.” Zsoltár 65:12 – Ennek magyarázata bővebben az adásban, mint ahogy az Üzen az Újszövetség mennyei megbízásnak is: Imre pásztor célja, hogy ne elméleti hírforrás legyen a Biblia, hanem segítsen megszerettetni az igét, hogy azon elmélkedjünk, az alapján imádkozzunk, és cselekedjük is meg azt.
Az Úrvacsora nem egy semleges cselekmény, nem is “vacsi”, a Biblia szerint nem élhet bárki ezzel a természetfeletti kapcsolódási lehetőséggel. Az igazak örökségéből a megigazultak vehetnek részt; az Istennel – Jézus áldozatán keresztül – szövetséget kötő ember kell, hogy megemlékezzen a szövetségkötésről. A vérszövetségről. Ennek áldásairól is részletek a Küldöttekben.