Teaser!

A vőfélység magyar hivatás, egyfajta hungarikum. Külföldön is vannak az eseménynek házigazdái, de ők inkább CM-kednek (ceremóniamesterek), főleg Amerikában.

Bencze ezidáig 66 lakodalmon vett részt, illetve dolgozott. Hívják keresztény és világi párok is, de volt cigány és mormon lagzin is. Hívják az ország határain belüli és határon túli, erdélyi és felvidéki esküvőkre is. Vidéken jellemzően vőfélyként számítanak rá, Budapesten inkább ceremónia mesterként. Vannak olyan, világiaktól is érkező vőfély-felkérések – számol be Bence, amelyek kifejezetten a határokat ismerő, erkölcsös “főnök”, jelenlétét igénylik.

Meghökkentő történeteknek is fültanúi lehetünk ebben az adásban: két ellenséges család filmszerű összebékítése a vőfély játékos szolgálatán keresztül; valamint egy sátánista pár felkérésére sem mondott nemet vendégünk, akik azt kérték, hogy a kocsma-lagzin imádkozzon értük Bence az ő Istenéhez. Azóta is kapcsolatban vannak…


Bencze rájött, hogy a vőfélység igazából egy keresztény hivatás. A vőfély arra hivatott, hogy egy férfi és egy nő örömünnepét, a házasság szentségének megünneplését segítse. A mondókákban Isten áldását kéri a vacsorára, az ifjú párra, a jövendő életükre és a gyermekáldásra.

A vőfély hosszú trikolór szalagos, fekete kemény kalapot, magyaros inget, néptáncos nadrágot és csizmát visel. Ez utóbbit azért, hogy a menyasszony mellett meg tudja forgatni a hajadon menyecskéket is, hogy senki se áruljon petrezselymet, és érezze rosszul magát, hanem ez a nap mindenkinek örömünnep lehessen.

A legtöbb hölgy már kislány korában megálmodja, hogy milyen esküvőt szeretne. A vőfély a felelős azért, hogy az esküvőn valóra váljanak az álmok, és ne történjen baki, minden úgy történjen, ahogy azt “a Nagy Napról” előre megbeszélték.

Az egyik legnagyobb kérdés a lakodalmon a párok számára az alkohol kínálásának és fogyasztásának mértéke. A legnagyobb “tanulópénz” Bencze számára is ez volt: meg kellett tanulnia nemet mondani. A Biblia szerint az önmegtartóztatás a Szentlélek egyik gyümölcse (Galata 5, 22-23).

Szimbolika (is): amikor Jézus felment a mennybe, hogy helyet készítsen nekünk, azért nem tudja megmondani, mikor jön vissza, hogy bevigyen minket, a menyasszonyát, az Egyházat a menyegzőre, mert csak az Atya tudja, hogy mikor készül el a mi mennyei hajlékunk. Te készen állsz Jézus, mint vőlegényed fogadására?