Current track

Title

Artist

Background

Élet 2.0

Lackfi János május 15, 2024

A Kapocs pünkösdi adásában Majoros Szidi vendége Lackfi János, József Attila-díjas és Déry Tibor-díjas költő, író, műfordító, tanár. János tavaly, december 24 délutánján, otthonában, felesége és két lánya jelenlétében szívinkfarktust kapott. Felmérte a helyzetét a fájdalmak közepette, és azt gondolta, hogy ő már élt, dolgozott, alkotott és szeretett annyit, ami másnak három életre is elég volna, bocsánatot kért családtagjaitól, elmondta nekik, hogy szereti őket. Azt hitte, el kell mennie. Istennek azonban más tervei voltak… Hála Neki!

A mai Kapocsban a Krisztusban való új életről, a szív körülmetélésének szükségességéről és a Pünkösd csodájáról beszélgetünk.

Teaser!

Miért engedi meg Isten a betegséget? A fájdalmat? János szerint “ha megenged Isten valami rosszat, akkor abból Ő és csakis Ő tud sokkal jobbat és sokkal bőségesebbet fakasztani. Ehhez az kell, hogy a jót és a rosszat is lerakjuk az Ő kezébe. Akkor tud vele dolgozni, ha odaadjuk Neki. Ha megyek továbbra is a saját fejem után, konokul, és csinálok mindent úgy, mint eddig, akkor nem hagyok Neki munkaterepet.”
Isten nem a testet, nem az emberi agyat, hanem a szívet metéli körül a Biblia szerint. Na, de mit jelent ez a “belső szív”, ami jóval több, mint a szerv, testünk motorja? Érzelmi, értelmi és erkölcsi központ – lényünk esszenciája.
János a virágvasárnapi történet olvasását követő szemlélődő imájában megértette, hogy amikor például kimegy sétálni másfél órát a természetbe, akkor vele is ez történik: megérkezik ő, mint a királynak a gyermeke, Isten meg, az Apa, a Király, eléteríti a virágos rétet. És mindig új, csodálatos virágokkal áldja meg.
“A bűn az nem más, mint nem Veled lét…”
5 évvel ezelőtt ezt mondta neki Isten: “Menj vissza a Jordánodhoz, a küldetésed helyéhez! Jézus is onnan indult el, és kimondja az Atya ott a Fiú létezésére a szeretet szavait: “Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.” János Jordánja a Balaton, ahonnan el kellett indulnia, és ahol újra kellett születnie.
Isten a fékre lépett. “Egy évben bejön 1200 megkeresés. Az orvosokkal, családdal és menedzseremmel konzultálva megbeszéltük, hogy innentől havi 2 fellépésnél többet nem vállalok el.”
Isten nem vette el János temperamentumát: szenvedélyes és lobbanékony természetű továbbra is, viszont az átélt fájdalom és a felépülés, a felismerések megtanítják arra, hogy sokkal okosabban, óvatosabban, bölcsebben, más minőségben élje az életét.
Isten, a mi szépen rendezett dolgainkat mindig szét fogja zilálni, s ez megszülheti a szent félelmet, a szent lenyűgözöttséget. – Pünkösdkor megtörtént, mint zúgó Szél és kettős lángnyelvek – újra – megérkezett a Földre a Szentháromság harmadik tagja. Ez a brutális erő szelíd hangon is szól, sőt, simogat, vigasztal, és mindig az Úr Jézus Krisztusra, és az Ő bevégzett munkájára mutat. Köszöntünk, Szent Szellem! ❣️
“Wim Wenders Tökéletes napok című filmje mutatott rá, hogy minden egyes napnak ünnepnek kell(ene) lenni.”

Kapocs

Podcast

More info