Current track

Title

Artist

Background

Anyaság, a szolgálat

Molnár Lúcia, Szabóné Rácz Éva, Szabó Rebeka május 1, 2024

“Anyát és apát mi nagyon ritkán ünnepeljük külön-külön!” – köszönjük Rebi sok hallgatónk nevében is

A rendhagyó anyák napi adásban Szidi és meghívott vendégei mellett ezúttal egy másik házigazda is bekapcsolódik a beszélgetésbe: Molnár Lúcia az Omega Budapest Gyülekezet és az iFeszt – A keresztmetszet keresztény ifjúsági mozgalom korábbi kommunikációs vezetője, aki jelenleg a 15 hónapos kislányával “főállású” anyuka, a Riverben a tartalomgyártásban segíti a munkánkat. Most épp a stúdióban.

Szidi és Luca vendégei: Szabóné Rácz Éva és nagylánya, Rebeka. Családjukkal a Redeemed keresztény felsőruházati márka tervezői és forgalmazói, valamint a Felnézek mozgalom képviselői és aktív résztvevői.

Hangolódj!

Évinek Sára a női példaképe a Bibliából. Sára már túl öreg volt a szüléshez, de beállt Ábrahám hite mögé, és ebben a szellemi befedezettségben együtt megáldattak. Rebekának Anna története példás, aki gyermekáldásért imádkozott, és felajánlotta a születendő gyermekét Isten szolgálatára. Luca a várandós Szűz Máriával érez az életében most párhuzamot, az angyali látogatáskor, amikor az ígéretet megkapta és helybenhagyta, majd elkezdtek kibontakozni az életében ezek az isteni ígéretek.
Na, de mikor kezdődik az anyaság? A foganással? A születéssel? Előfordulhat az, hogy csak később fogja fel az ember azt, hogy anyává lett?
Évi 19 évesen ment férjhez, és másfél év múlva már megszületett Rebeka. Sosem bánta meg, hogy fiatalon lett anyuka, és hogy az anya-lánya kapcsolat mellett mára barátnőként, a szolgálatban, sőt humorukban is erősen kötődnek egymáshoz.
Hogyan lehet felkészülni az anyaságra? A könyvek segítenek? És az idősebb, tapasztaltabb anyukákkal való beszélgetések? Az, hogy régen együtt éltek a különböző generációk a családból, az konkrét gyakorlati segítséget jelentett. Évinek a baba-mama magazinok is segítettek, Lucának pedig a gyülekezet is: a komatál-szolgálat és a baba-mama szolgálat.
Luca meggyőződése, hogy a nők számára az anyaság a legnagyobb szolgálat.
Mindenki hoz otthonról mintákat. Vendégeink szerint törekedjünk arra, hogy egy anya jó példa legyen a gyermeke számára. Ha keresztény, a Bibliában és a gyülekezetben erre mindenképpen talál jó példákat.

A Felnézek Fesztiválról infók itt: https://www.facebook.com/events/1451307032151253

Óriásplakátokkal is hirdetik a Nevét: https://felnezek.hu/

Redeemed felsőruházat: https://www.redeemed.hu/

Kapocs

Podcast

More info