Prófétikus dicsőítés
Csalók Evelin október 4, 2024
Isten belénk plántálta az imádatot, de megtiltotta, hogy bálványokat készítsünk, és azok előtt boruljunk le. A teljes lényét, az Ő színes személyiségét teljességében akarja megmutatni nekünk. Az Ószövetségben erre utal az is, hogy sok néven mutatkozik be az embernek. Ha Őt dicsérjük, lehetőséget kapunk arra, hogy megismerjük azt a személyt, Aki a világot teremtette, és életet adott nekünk.
Az Isten kommunikációs csatornái témakör szétszálazása után még mélyebbre merülünk szellemben. A Hitem Szerint új epizódjában a prófétikus dicsőítésről beszélget Péter Petra, vendége ezúttal Csalók Evelin, az Omega Budapest Worship dicsőítő énekese.
Hangolódj!
- A dicsőítés magában foglalja Isten magasztalását, hálaadás és imádás is beletartozik, sőt életformává is válhat, ami az Istenhez kapcsolódásunk egyik legmagasabb foka.
- ”És leborultam a lába elé, hogy imádjam őt, de így szólt hozzám: Vigyázz, ne tedd! Szolgatársad vagyok, és testvéreidé is, akikben megvan Jézus bizonyságtétele. Istent imádd, mert a Jézusról való bizonyságtétel a prófétaság szelleme.” Jelenések 19:10.
- Fenti igéhez kapcsolódva Evelin kiemeli, hogy a kegyelem időszakára Isten kijelentette, hogy szellemben és igazságban imádjuk Őt, míg az Ószövetségi iratokban az áll, hogy hiába bármilyen áldozat bemutatása, Isten nem kedveli, ha az áldozók szíve távol van Istentől, és nem őszinték.
- Petra értelmezése: “…minden, amivel Jézust magasztaljuk, minden, amivel elismerjük a nagyságát, segítőkészségét, mindenhatóságát, onnan indul, hogy én FELadom, mindenemet alárendelem Neki. De ezt nem kudarcból kiindulva teszem.”
- Folytatják a lányok az értelmezést: Az embernek van szüksége Isten dicsőítésére – akár dalban, szóban, leborulva vagy hangszerekkel -, ettől Isten sem nagyobb, sem dicsőségesebb nem lesz.
- Isten soha nem mondja azt az embernek, hogy “Nem érek rá(d). “Várva vártam az Urat, és Ő lehajolt hozzám, meghallotta kiáltásomat.” Zsoltárok 40:2.
- A dicsőítés harci eszköz is – emeli ki Evelin a beszélgetésben. 2. Krónikák 20. Isten az, Aki harcol értünk, de az Ő megoldásait a dicsőítés hozza be az életünkbe.
- Miért fontos vajon az, hogy dalban történjen a prófétálás? Miben más, ha dalban jut el az üzenet? És milyen állapotban legyen egy dicsőítő próféta a szolgálat előtt? Hogyan készüljön? Hogyan mérje meg magát, a gondolatait, mielőtt színpadra lép?
- Választ kapunk a fenti izgalmas kérdésekre is, valamint kiderül egy nagyon édes történet: Evelin bizonysága: “Mi van ezzel a Jézussal?!”Choo Thomas: A menny valóság című könyvének elolvasása, és egy évekig tartó katolikus temlomba járó, de langyos útkeresés után a könyv weboldalán angol nyelvű dicsőítő dalokra lel, ami kitárja előtte a menny valóságát, miközben a szíve is kitárul, és csak úgy, “magától” megtér.
- Ebben a nagyon szívet melengető, szellemileg mély és okos beszélgetésben, még edukatív tartalmakra is bukkansz, a végén pedig egy kis ajándékra Evitől, mert énekel nekünk, acapella.