Lukács doktor diagnózisa: minden, aminek utánajártam – 25-30 évvel az események után – úgy történt. Jézus az, akinek mondja magát, akinek a szemtanúk bemutatják.
A Hitem Szerintben Péter Petra még egy adásnyi beszélgetést szentelt Lukács evangéliumának, bár az interjú végén a szabad akaratról és a halálba átkísérő, életrendező lelkészek munkájáról is szó lesz. Utóbbi témát pedig legközelebb folytatják. A beszélgetőtársa ezúttal is Révész Lajos, a Kőszikla Budaörsi Baptista Gyülekezet társlelkésze, a Baptista Szeretetszolgálat lelkésze, aki tanulmányait a Baptista Teológiai Akadémián és a Magyar Családterápiás Egyesületnél végezte.
Hangolódj!

Az Ószövetség végébe ágyazza, a zsidóság történetébe ülteti Lukács az evangéliumát. Három korszakra mutat: 1 – Törvényen keresztül követni Istent, 2 – Krisztus megismerése által felismerni az Atyát, 3 – Amikor az Úr Jézus Krisztus visszajön, az emberek látják őt, nem mások bizonysága kell a kapcsolódáshoz, nem a hit. Jézus lénye, személye mindenki előtt nyilvánvaló lesz.

Az evangéliumok alapján mondhatjuk, hogy a Menny szemszögéből a hitbeli ember-Isten kapcsolódás erőteljesebb, mint az angyaloké Istenhez, akik látják Őt.

”Isten folyton azon agyal, hogyan tud közelebb kerülni az emberhez. A Lukácsban olvasható történetek, ahogy Jézus megnyilvánul: nem képleteken és nem teológiai magasságokon keresztül mutatják be az Atyát, hanem a kapcsolódás lehetőségein keresztül, sztorikba csomagolva.”

Lukács többféle aspektusból láttatja Jézust, aki nagyon sokféleképpen és soha nem egy utat követve szólít meg embereket. Mi ma is hajlamosak vagyunk kijelenteni, hogy “Na, ő hozzá biztos nem szólna az Isten.” Az Igében mást látunk. Pl. 1, Zákeus, a vámszedő esete. Közutálat tárgya volt ez az ember: az is utálta, akinek beszedte a pénzt, az is, akitől beszedte. 2, az egészségügyileg kiszorítottak, az érinthetetlen leprások 3, a Jézust kísértő szadduceusok, 4, a hiszek már, de még kételkedem emberek csoportja.

A hit nem statikus dolog, ahogy a kereszténység sem, folyton mozgásban van.

Ha hitkrízisekben hite(l)t adunk Istennek, utólag bebizonyosodik, hogy Ő mindig hűséges.

A szabad akarat megkerülhetetlen kérdése gyakran téma a Hitem Szerintben bármi körül is forogjanak Petra és vendége gondolatai. Ezúttal Lala egyik, szavai szerint fájdalmas, de mégis nagyon megtisztelő szolgálatáról is beszélgettek ennek kapcsán: Isten nem mondja azt, hogy mi meg fogjuk úszni a halált, a gyász, a test elmúlásának tényét. De egy lelkész kérdése mindig ez: Tisztában van az ember azzal, hová tart a lelke s a szelleme a test elmúlása után? Vendégünk tapasztalata szerint másképp haldoklik az az ember, aki tudja, hogy Jézushoz tartozik. A halálos ágyon nem lehet színészkedni. Sok keresztény ember a halál kapujában, a fájdalomban várja, hogy az Úr hazavigye, tudja, hogy a mennyei hazába költözik. A lelkész kérdése ilyenkor: Miér imádkozzam? Gyógyulásért vagy békés hazamenetelért?

Kompatibilissé kell válni a mennyhez a célt tévesztett (bűnbe esett) embernek.

Jézusi bűn fogalom: nem hisztek bennem és abban, AKi elküldött engem.