Közös szó és közösség
Süveges Imre április 8, 2025
Az ember kapcsolatra, kommunikációra teremtetett. Mégis leggyakrabban saját szavaink választanak el bennünket saját magunktól, kortársainktól, akár Istentől. Saját szavaink csapdájába kerülhetünk, ha nem vigyázunk arra, mivel töltjük meg a szívünket.. (…) Milyen “szótárat” használsz a mindennapi kommunikációdban? Hogyan s mivel bővíted a szótáradat, a szókincsedet? Gondoltál már arra, hogy a szégyen az egyik legvastagabb fal, ami elválaszthat egy embert saját magától, embert embertől, embert Istentől? Húsvétkor azt is ünnepeljük, hogy Jézus szégyenné lett, lebontva ezt a falat is. Ez a beszélgetés segít falakat bontani, közös szót és közösséget találni. Vele is.
Süveges Imre apostoli szolgáló, az Omega Hálózat alapító vezetője, az Omega Budapest vezető lelkipásztora Bali Mónika vendége.
Hangolódj! Három témát bontott ki Mónika Imre pásztorral, a beszélgetés húsvéti üzenettel és áldásmondással zárul. 1 – A 2025-ös GLS nemzetközi vezető konferencia néhány gondolata, amit értelmeztek: Felhatalmazás a megszállottságra! Több ez, mit szenvedély, stratégia kell hozzá: a, hajthatatlan összpontosítás (fókuszálás), b, komoly törődés az emberekkel, c, teljes elköteleződés. 2-es téma: diakónia szerepe, 3, Jézus vezetői nagysága: a tanítványok vezetése, “egyben” tartása, és felkészítése a változásra – húsvét üzenete.
”Nem az elfoglalt, hanem az összpontosító emberek változtatják meg a világot”, mert a túlzottan elfoglalt ember nem lehet igazán hatékony. Ne az aktivitáson, hanem a produktivitáson legyen a hangsúly. Jézus mindent egy lapra tett fel. Nagysága nem a kényelmi zónában, nem középen, hanem a végletekben mutatkozott meg és bontakozott ki.
A gyülekezet rendje: apostoli, presbiteri, diakóniai szolgálat. A diakónusok a gyakorlati szolgálók, akik a mindennapi működést biztosítják az egyházban, keresztény közösségekben, gyülekezetekben szolgálatokat és szolgálókat kapcsolnak össze. Fontos feladatuk még a toborzás, az önkéntesek szolgálatba állítása, megtartása.