Akkor vagyunk hűségesek az evangéliumok szellemiségéhez, ha szabadságot adunk magunknak és embertársainknak: a felfedezés, a döntés szabadságát.
A Hitem Szerintben Péter Petra visszatérő vendégével, Dr. Izsák Norberttel a kipróbáltsághoz vezető út induló és (közép-)haladó szakaszát tekinti át: Önismeret – Istenismeret – Próbák – Elhívás. A folytatás persze ezúttal sem maradhat el.
Norbi a Pünkösdi Teológiai Főiskola docense, a Coaching Tanszék vezetője, mester coach, több más egyetemen, akkreditált coachképzésen vendégoktató. Az elmúlt néhány évben nagyon sok előadást tartott nemzetközi és országos szakmai konferenciákon. Férj, édesapa, a hvg és a Figyelő egykori újságírója.
Hangolódj!

Jézus soha nem írja le az embereket, melléjük áll, újabb és újabb lehetőségeket ad nekik.

Bár Ő is kifakadt néha a szolgálati terhek súlya alatt, de mindvégig hűséges maradt. Ennek a “csúcsélménye” a Gecsemáné kertben elhangzott ima.

”Elhívása mindenkinek van, nem hiszek a lustaságban. Szerintem – hangsúlyozza Norbi -, a lusták még nem tanulták meg azt, amiért lelkesedni tudnának, és/vagy feldolgozatlan sebeik vannak.” “Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.” Máté 11:29-30

Norbi tanácsaiból csak néhány kiemelve: ”Életünk “muszájaiban” is találhatunk szabadságot és békességet, de meg kell kérdeznünk magunktól, hogy Ez valóban az én muszájom?” Kérdőjelezzük meg a “kell-eket”. Próbáljuk ki magunkat, ne féljünk a hibázástól, a kudarctól. El kell tudni engedni a régit az új tömlőért.


szabadság.

A Biblia gyógyító módon beszél a lehetőségeinkről, az ajándékokról, az elhívásokról. Felemel minden szolgálatot, hogy senki ne érezze magát kisebbrendűnek.

A beszélgetés végén Petra szóba hozta egyik kedvenc témáját: Isten hangjának meghallása. Norbi megértése a következő: Ott kezdődik, hogy elkezdem engedni Őt, formálja át az identitásomat a szeretetében.

Petra egyik legszebb megértése az evangéliumokból: ”Az a legcsodálatosabb az életben, hogy mindig választhatok, mindig választhatom Őt. A következő és a legutolsó pillanatban is.”

“….a kicsin hű voltál, sokra bízlak ezután..” Máté 25: 21