Szolgáló szív

Podcast: Kapocs
Vendég(ek): Dr. Tőzsér Anett
Házigazda: Majoros Szidónia
Dátum: 2024-09-11

Szolgáló szív – Életút portré
🎯Bár néha úgy érezzük, hogy Isten néha hátralép, az Igéből tudjuk, soha nem hagy el, és “…akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál” (Róm 8, 28). Ez az idézet mai vendégünk életének summázata és üzenete számunkra.

🎯 Isten gyakran nem a megszokott utakon vezeti az embert. Ahogy az Írás mondja: “Én újat cselekszem, most kezd kibontakozni – talán nem tudjátok? Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok.” (Ézsaiás 43, 19). A vízrelépéshez viszont bátorságra és engedelmességre van szükség Isten felé.

🧷🎤 A Kapocs mai adásában Majoros Szidi vendége Dr. Tőzsér Anett, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet kutatója, egyetemi oktató. Tavaly jelent meg egyetemi tankönyve A hungarikumok szerepe a magyar identitás és az országimázs formálásában címmel.

Teaser!
👉 Egy 1700 fős településen, a Nógrád megyei Kazáron született. Ez a falu nevezetes a viseletéről, a néphagyományairól, az örökség értékeiről. Így már gyerekkorában a sejtjeibe ivódott a hagyományok és a népművészet szeretete és tisztelete.
👉 Az első munkája a Közművelődési és Turisztikai Intézet turisztikai referenseként egy turisztikai magazin elkészítése volt, 28 éves kora óta Budapesten él és dolgozik.
👉 A kutatómunkáinak otthont adó Nemzetstratégiai Kutatóintézet külhoni magyarok szülőföldön való megmaradását és boldogulását segíti. Nyaranta tehetséges kárpátaljai, 15 és 17 év közötti gyerekek erdélyi táboroztatásában vesz részt.
👉 Hitéletéről megtudjuk, hogy a nagyszülei és a szülei is római katolikusok voltak, de őt magát egy betegség juttatta el élő hitre és személyes kapcsolatra Istennel. 21 éves korában derült ki, hogy a baloldali veséjét egy fejlődési rendellenességnek köszönhetően vesekövek roncsolták meg. Több műtéten esett át: a veséjét előbb csonkolták, végül el is kellett távolítani. 35 éves koráig élet-halál közötti küzdelmet jelentett ez neki: fizikális és lelki küzdelmet is.
👉 Megindító pillanatokat hallunk, amikor egyetemi oktató vendégünk arról beszél, miért hagyta őt Isten életben, mi az ő dolga, elhívása: Isten dolgairól tanítani és a tanítványozást végezni a gyülekezetben, valamint a bátorításra is ajándékot érez, és indíttatást a gyengék, az elesettek felé való segítésre.
👉 A beszélgetés végén a magyarok csúcsteljesítményei, a hungarikumok is szóba kerülnek: Anett turisztikai, oktatásügyi, a magyar lakosság életminőségével, jólétével kapcsolatos, és a vallással kapcsolatos kutatásokat végez. A hungarikumokkal 2016 óta foglalkozik: azt kutatja, hogy a munkahelyteremtésre, az együttműködések ösztönzésére és a közösségépítésre milyen hatással vannak ezek az értékek; hogy a hungarikumok milyen szerepet töltenek be az emberek identitásának erősítésében, a turizmusban és az országimázs formálásában. Elsősorban az élelmiszeripari termékekről ismernek minket, de ismert a szellemi értékek közül a Kodály módszer, a kulturális értékek közül a fürdőkultúra és a borvidékek, vagy például a magyar népművészet motívumai és a porcelán. Jelenleg 92 érték van a hungarikumok gyűjteményében, és ebből 6 külhoni magyar érték.

Ússzunk az archívumban