Pünkösdkor születtünk Valóban, az Olyan otthonos – Bepillantás az Omega Gyülekezetek mindennapjaiba című podcast új epizódjában beszélgettünk● az Omega Hálózat születéséről,● az öröm ünnepéről, Pünkösdről,● miközben szépen kirajzolódott egy pásztori életút: Kurgyis Józsefé.Kedvcsináló “Akkor, amikor megértettem a Bibliából, hogy mi és ki a pásztor, akkor mondtam rá igent. A pásztor nem egy menedzser, nem Jolly Joker……, hanem az ő feladata az imádkozás, a böjtölés, a szellemi, lelki dolgokkal való foglalkozás.” “Amikor több idő eltelik öröm nélkül, akkor baj van az igazsággal, a békességgel. …… Az igazság szabaddá tesz. ….Kik a legbúsabb emberek? A rabok. Az igazság békességet terem, és ennek a következménye az öröm.” Könnyebb betelni Szent Szellemmel, ha a korsó, az emberi élet ki van tisztítva, különben nem árad Krisztus illata, hanem olyan lesz, mint a seprőn maradt bor: “Gondtalanul élt Móáb ifjúsága óta, és pihent, mint seprőn a bor. Nem öntötték át egyik edényből a másikba, nem kellett fogságba mennie. Ezért maradt meg zamata, illata sem változott meg. De jön már az az idő – így szól az ÚR -, amikor csaposokat küldök hozzá, akik megcsapolják, edényeit kiürítik, korsóit összetörik. Megszégyenül Móáb Kemós miatt, ahogyan megszégyenült Izráel háza Bétel miatt, amelyben bízott. Jeremiás 48: 11-13 Pünkösd az öröm ünnepe, mert bebizonyosodott, hogy hű az, aki az ígéretet tette: Nem hagyott minket árván, elküldte a segítőt, a vigasztalót, saját Szelleme megérkezett a Földre.