Isten kommunikációs csatornái 2/1.

Podcast: Hitem Szerint
Házigazda: Péter Petra
Dátum: 2024-09-20

Isten kommunikációs csatornái 2/1.

🎯Isten beszél. De még hogy?! Sőt, gyakran. Még csendjében is.

🎂🥳🙏🥂Az 1 éves Hitem Szerint Podcastban rendhagyó adásokkal ünnepelünk: Isten kommunikációs csatornáiról, a River Rádió és a Hitem Szerint megszületéséről beszélget Péter Petra. Ezúttal a River szellemi vezetőjét, Szilvásy Lászlót hívta bezsélgetőtársnak, aki az Omega Budapest Gyülekezet egyik presbitere, valamint Bali Pétert, aki Isten prófétai ajándékkal megáldott gyermeke, az Omega Budapestben az ima- és prófétai csoport egyik tagja.

Hangolódj!
👉 Ez a Bibliaóra-jellegű podcast adás két részben nyitja meg előttünk, és magyarázza, hogy a teremtő Isten számos kommunikációs módszert, csatornát használ, hogy kapcsolódjon, hogy áldhasson, szabadíthasson, gyógyíthasson. Hogy bemutassa nekünk, az Ő akaratából, az Ő képmására születtünk, és nem véletlenül.
👉 Miért fontos hallani Isten hangját? Hogy megismerjük Őt, általa magunkat még jobban, és meg tudjuk cselekedni az Ő akaratát.
👉 Képesek vagyunk megtanulni Isten hangja meghallását?
“A halló fület és a látó szemet egyaránt az Úr alkotta.” Példabeszédek 20:12.
Szellemi hallásunkat pedig Bibliaolvasással tudjuk élesíteni.
👉 A külső zaj csökkentésére is kiváló az elmélyülés az igeolvasásban, különösen, ha célirányosan olvassuk, és imádkozunk, mielőtt kinyitjuk az Írást. “Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten! Magasztalnak a népek, magasztal a föld.” Zsoltárok 46:11
👉 Istenünk kommunikációs csatornái közül az 1., Biblia – használati útmutatás is, életvezetési tanácsokkal a mindennapjainkhoz. 2., Azonnali késztetés érzése, pl. Máté 4:19-20: “Így szólt hozzájuk: Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket. Ők pedig azonnal otthagyták hálóikat, és követték őt.”
👉 Petra okos kérdéseiből néhány: “Hogyan kell, mint mondjuk egy izmot, fejleszteni az Isten hangja meghallása képességét? A tiszta hallást, és az üzenetek tiszta átadását? És mit jelent az együtt-imádkozás a gyakorlatban? Hová kell eljutnom a hitben, hogy ki merjem jelenteni – nem dölyfösen, de bátran -, hogy nekem ezt a Szent Szellem mondta?
👉 Ízelítő az izgalmas és bölcs válaszokból: “A legnagyobb megtévesztés: saját szívünk vágyának meghallása, erre hagyatkozás. // A Szent Szellem soha nem mond ellen az írott Igének. // Minden megáll 2-3 tanúra, tehát kezeljük higgadtan a kijelentéseket.l
👉 3., Lelkiismeret: mindenkinek adatott ez a képesség/szűrő. Istenünk a szabad választások Istene. 4., Szent Szellem behívása, az Ő vezetése: és itt bontakozik ki a gyönyörű, prófétikus történet nemcsak a River Rádió, hanem a Hitem Szerint podcast születéséről, felépítéséről is.
👉 A folytatásban: Isten további kommunikációs csatornái, és az esszencia: valamennyihez kell Szent Szellem jelenléte, mert, ahogy Jézus mondta: “…vesztek Erőt.”

Ússzunk az archívumban