Carry the love, Süveges Dániel és Gégény Dávid

Evangélium pucéran
Carry the love – Vidd a szeretetet! Budapest utcáira. Május 22-május 26-ig egy nemzetközi evangelizációs csapat tagjaként magyar fiatalok is “kimennek horgászni”. Azzal a céllal, hogy a kifogott halak ne menjenek vissza “az ócenba”, a világba, hanem maradjanak az élő vízben, Istennel. Ezért is szervezik a több napos utcai evangelizáció záróakkordjaként a Carry the love Fesztivál Budapestet.
A Médiazaj helyett – Beszélgetések a kiegyensúlyozott életért podcastban a magyar szervezők közül Süveges Dániel és Gégény Dávid beszélgetett Bali Mónikával arról, hogy
👉 meg kell tanulni az evangélium 1 percben stratégiát,
👉 nem kell eladni az evangéliumot, hanem hűen kell átadni, mert ha hittel
👉 átveszik, felszabadul az üdvösség ereje,
👉 “Mert nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére, elsőként zsidónak, de görögnek is, mert Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki benne hitből hitbe, ahogyan meg van írva: Az igaz ember pedig hitből fog élni.” Róma 1: 16-17.,
👉 késznek kell lennünk összeszedetten elmondani idegeneknek a saját bizonyságunkat,
👉 a kaliforniai Carry the love csapat eredményes szolgálatának a titka a tiszta szív, a tiszta motiváció,
👉 az amerikai mosoly diplomáciát is meg lehet érteni, főleg, ha nem pusztán diplomácia.
River – Mederben tart
Ússzunk az archívumban