A Menny istene a legnagyobb kapitalista

Ma is sokan harsogják a nagy szocialista hazugságot, hogy azért vagyunk szegények, mert a gazdagok kiszipolyoznak bennünket. A szocialista elveket sok ország sokszor ültette gyakorlatba, és mind el is szegényedett, vagy csak szegény maradt.

???? Kipróbálta ezt anno az újdonsült jeruzsálemi gyülekezet is, az ApCsel 2-ben olvasunk erről, méghozzá nem is akárhogy. Ez volt a valaha született legnemesebb szoci társadalom, mert nem erővel vették el az emberektől a javaikat, hanem mindenki önként dobta be a közösbe. De az eredmény ugyanaz. Az Újszövetségben három gyűjtét jegyeztek fel, mindhárom a jeruzsálemi gyüli számára. A szocializmus mindig mindenhol elszegényedést hoz, még az újjászületett tüzes tanítványok között is.

???? De lehet ezt másképp is csinálni. 1990-ben a keleti blokk szocializmusa összeomlott, és világszerte a kapitalista elvek váltak egyeduralkodóvá. Milyen érdekes, hogy 1990 és 2020 között a szegénységi küszöb alatt élő emberek száma a világon megfeleződött!

???? Lehet, hogy mégsem istentelen dolog a kapitalizmus? Sőt, lehet, hogy a kapitalizmus és a szabad piac egyenesen a Menny rendszere? Igazságosság, magántulajdon tisztelete, birtoklás és kormányzás, szabad akarat. Ezek a Menny alapkövei. És a kapitalizmusé is. 1944-45-ben egész Németországot laposra bombázták. A háború után a keleti oldal, az NDK szocialista elveket kezdett követni és Trabant, Barkasz és hasonló ipari csodák lepték el útjaikat. Az NSZK útjain viszont Barkaszok helyett Audik és Mercik jelentek meg, mert a nyugat-németek az előbb felsorolt mennyei elvekre építették fel a „rohadó kapitalista” világukat. Ennek fényében talán nem olyan meglepő kimondani, hogy Isten a legnagyobb kapitalista.

Ússzunk az archívumban