A Jézus brand

A Jézus brand, avagy válaszok és megoldások a bizonytalan világban

????️ ⚖️ ????A lelkész, a jogász és a katona – hangsúlyozva talán a legfontosabbak a társadalom alappillérei közül, több ezer évre visszatekintve. Az Olyan otthonos – bepillantás az Omega Gyülekezetek mindennapjaiba című podcastunk új adásában Bali Mónika vendégei Prekopa István családsegítő lelkész, Dr Kovács Kond ügyvéd és Filó László szerződéses katona (törzszászlós), aki egyben lelkész is, de nem tábori.

???? A kegyelem korszakát éljük, mégis sok bálványba ütközünk egyházon innen és túl is. Hogyan s milyen eszközökkel lehet ledönteni a Jézus bálványt? A jézuskázást, a templom sarkában megbújva, ájtatosan imádkozó Jézus szobrot, a kőtáblákkal fejbe verő, haragos Istent? Erre vállalkoztunk, a beszélgetés a jézusi vérvonalon visszalépve, Dávid királlyal, az ikonikus, erős identitású zsidó királlyal indul. A felütés erős: “Dolgozz keményen, lazíts keményen, halj meg keményen! // Mindenben, amit teszel, nyújts 100 százalékot!” Vagy mégsem?

????Az interjú “felkészülési” időszakában megjelent #TursicsOlivér barátunk #IstenHazaCsalád című dala, ami az egyik ihletett összetevője lett ennek a férfi-kerekasztalnak.

Hangolódj!
???? Dávid (Istent) követő férfiként élt: erős vezető, pásztor szívű katona, felkent király, magas érzelmi intelligenciájú költő.
???? Hűtőmágnes bölcsessége népszerű: Góliát legyőzhető – azért , mert eddig senkinek nem sikerült, nem jelenti azt, hogy nem lehet megvalósítani.
???? Nem “Saul páncélját” kell hordanom, fel kell ismernem, hogy más az utam, s, hogy konkrétan mi az.
???? Jézus tábornok is azt mondta, hogy “Utánam!”, nem azt, hogy előre.
???? Felül lehet írni hazaszeretettel a félelmet a hadseregben?
???? A Bibliában az az erős, aki gyengéből válik erőssé, mert az Isten örömét leli abban, ha felemelheti a gyengét.
???? Jézusnak a “mi” a fontos, hogy mi mindent együtt tegyünk.

????A beszélgetés végére kiderül, hogy
– Mi a titka a Jézus-mágnesnek?
– Mivel nyűgözi le Jézus a férfit a XXI-ik században azon túl, hogy tudja, mit kezdjen a “szeméttel”?
– Mi az én 100%-om? – visszatérünk a kerekasztal indító kérdésére.
– A Király, a Seregek Ura harcosként ment fel a Golgota keresztjére.
– Jézuska felnőtt: üdvösséget adott, visszaadta az embernek a mennyei gyermek-jogot és a méltóságát.

Ússzunk az archívumban